"Miért ?" nyöszörögtem, majd próbáltam visszaaludni.
"Éhes vagyok." lassan rájöttem, hogy Lauren hangja zavart ki az álmomból. Kinyitottam a szememet, majd megnéztem, hogy pontosan mennyi is az idő.
"Hajnali 4 óra van." nyafogtam. Még mindig a hasán feküdt a mellhasamra támasztva a fejét, velem szemben. A kezemet a hátára csúsztattam, majd megpusziltam a homlokát.
"Még mindig éhes vagyok." panaszkodott, miközben a hajammal játszadozott, ami a hajpántommal volt összefogva, mivel tegnap este nem sikerült levennem.
"Berakom a SpongyaBobot, míg megcsinálom a pirítóst, rendben, babygirl?" kérdeztem. Bólintott egyet, majd mosolyogni kezdett. Felkaptam és leültettem a kanapéra. A távirányító segítségével bekapcsoltam a Tv-t. Szerencsére pont SpongyaBob ment, így nem kellett külön keresnem hajnali 4-kor egy olyan műsort, amit ő is tudna nézni.
"Mindenki kész?" üvöltötte a matróz. "Igen is kapitány!" ugrándozott Lauren, majd énekelni kezdte a főcímdalt. Kuncogtam és a konyha felé vettem az irányt, ahol megcsináltam a pirítóst. "Apuci!" hívott Lauren. Gyorsan beraktam a kenyeret a pirítóba, majd a nappaliba sétáltam.
"Igen, kicsim?" kérdeztem a csöppséget, aki már a földön ült.
"Szia!" integetett, miközben kuncogott párat. Megforgattam a szememet, majd nevettem. Hallottam egy röpke 'beep' jelzést, ami azt jelentette, hogy kész a kenyér.
"Mindjárt jövök." mondtam, majd a konyhában gyorsan megvajaztam a kenyér szeleteket. Lauren láb-csoszogását hallottam.
"Ez az enyém?" kérdezte.
"Igen." válaszoltam.
"Hol a tied?" kérdezte, még egyszer.
"Én nem vagyok éhes." mosolyogtam és 4 részbe vágtam a pirítóst. Odaadtam a tányért Laurennek, aki a nappaliba vitte. Lerakta az asztalra, majd megfogta az egyik darab kenyeret és az egész testével felém fordult.
"Edd meg, apuci!" parancsolta és felém nyújtotta a darabot. Megráztam a fejem, majd összeszorítottam az ajkaimat. Sóhajtott, majd az apró kezével próbálta kinyitni a számat. Megint sóhajtott, majd mogorva képet vágott. "Apuci! Ez nem szép."
"Először edd meg te." mondtam. Bekapta a szeletet, majd rágott rajta párat.
"Most te jössz." ragasztotta rám a másik szeletet, a vajas felével.
"Az egészet meg kell enned." nevettem.
"Jó." duzzogott. Miután befejezte a harmadik szeletet,-a negyediket otthagyva- megfogta a hasát. "Tele van a pocim, apuci." nézett rám. Bólintottam és elvettem a tányért. Leültünk Tv-zni, majd miután láttam, hogy kezd fáradt lenni, a kezeim közé vettem és a lépcsőn felfelé a hálószobába vittem. Lefektettem az ágyba, amjd adtam a homlokára egy puszit.
"Apuci?" suttogott, mielőtt kiléptem volna az ajtón.
"Hmm?" mosolyogtam.
"Szerinted én egy hercegnő vagyok?" nézett le az ölében pihenő kézfejére.
"Természetesen. Te vagy az én hercegnőm, a legfontosabb számomra. A világnál is többet jelentesz nekem." suttogtam neki.
"Te vagy a legjobb apuci!" ásított és hátradőlt a párnákra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése